2018. február 17., szombat

Retro babakardigán

Ez a gyerek állandóan kinövi mindenét, és persze lehetetlen ebben az ütemben ellátni sk kötött cuccokkal, de gondoltam, szezononként egy kardigán egyelőre belefér az életembe.
Azt tudtam is, hogy milyen fonalból szeretném kötni, Dani meg kiválasztotta hozzá a színeket, akkor már csak minta kell.
Persze ez ment a legnehezebben, mert legyen egyszerű, legyen cuki, legyen csajos, meg vagány, meg még ingyenes is lehetőleg.
Aztán az történt, hogy ilyet nem találtam, viszont az Etsyn volt egy szuper, ott a kész kardigánt árulták potom húszezer forintért (plusz postaköltség, csak innen Ausztráliából), és akárhogy néztem, csak annyit láttam belőle, hogy ez egy pont ugyanolyan raglánkardigán, mint amilyet én már kötöttem korábban, csak gallérja van.
Összenéztem a méreteket meg a szemszámokat mindenféle ingyenes alapmintákkal, menet közben meg Zuzi aktuális kardigánjával, kötögettem szépen, aztán elértem a gallérig, ott kissé megijedtem, mert azt még soha nem kötöttem, de segítettek kitalálni. Itt sajnos nekiálltam egyénieskedni, mert volt egy remeknek tűnő ötletem, amiről később kiderült, hogy nem annyira volt az.

Befejeztem, eldolgoztam a szálakat, rápróbáltam Zuzira, és akkor láttam, hogy jobb lett volna azt a gallért rendesen csinálni, úgy, ahogy mondták :-D De ennyi eldolgozott fonalvéget én ki nem bontok, a gallér így marad, ettől még Zuzi lesz a legcsíkosabb gyerek tavasszal a játszótéren.
Az apukája szerint mindenesetre nagyon retro kinézete van ebben a cuccban.



 Itt még ki se volt mosva, és kell még rá egy kilencedik gomb, mert miután összeszámoltam, valamiért mégis eggyel kevesebbet sikerült vennem.

 Zuzinak is tetszik, néha megjelenik, és húzza maga után, hogy adjam rá, de MOST, és ennél sokkal gyorsabban.

 Bátran variálja a színeket, anyagokat és stílusokat, nem törődve azzal, hogy az anyja szerint ez a kardigán mackónadrággal hülyén néz ki. Ő a divatot nem követi, hanem diktálja, tessék, lehet utánozni :-D


Itt látszik, hogy azért is fordítva szedtem fel a szemeket a gallérhoz, hogy BELÜL (!!!) szép legyen, mert kívül majd ÚGYIS (!!!) el fogja takarni. Persze.


Fonal: Kacskaringó Praliné
Tű: 3,5 mm
Gomb: a piacról

3 megjegyzés:

  1. Igen szép darab, a galléron így fotóról nem látok bibit, a gyermek meg nem értem, mikor nőtt ekkorára... És stílusikon, valóban. :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj vele, hogy a fordított oldalról szedtem fel a szemeket, ezért a színén látszik az a "varrat", aminek nem kéne. Az volt a becsípődésem, hogy a nyakánál belül legyen szép, mert kívül úgyis le fog érni odáig a gallér, és eltakarja - hát nem takarja. Bosszantó, de a következőnél okosabb leszek, emiatt pedig nem fogom az egészet szétszerelni. Esetleg levarrom, de nem vagyok benne biztos, hogy annyira zavar :-D

      A növekedést én is csak bámulom, elvileg mindennap ugyanazt a gyereket látom, tulajdonképpen még kis hernyónak kéne lennie, ez meg itt egy emberke.

      Törlés
  2. How to buy titanium ore on the market
    In order to guarantee that prices on Tien's products titanium welding are titanium wheels consistent with price controls, the company titanium nose hoop is using microtouch titanium this technology to keep 2013 ford focus titanium hatchback prices

    VálaszTörlés