2016. december 28., szerda

Rengeteg csavarás

A Csillaghegyi Gyapjúnapon első látásra szerelembe estem a mustársárga Phil Randonnees tweedfonallal, de hősiesen ellenálltam, mert igazából nem ugrott be semmi zseniális, hogy mit kötnék, ha lenne ilyenem. Szóval nem vettem.

Nem sokkal később elkezdtem azon morfondírozni, hogy én tulajdonképpen szeretnék egy olyan sapkát, aminek már a passzéja is csavart mintás, de egyébként maga az egész sapka is.
Átnéztem szokás szerint a Ravelryt, és persze megint úgy jártam, hogy olyan mennyiségű megfelelő volt, amire már csak legyint az ember, hogy á, nincs itt egy se :-D

Mindenesetre a kellő pillanatban Annamari kötött egy sapkát a kislányának, amit megláttam, és azonnal felcsillant a szemem, hogy ez az, ILYEN kell nekem is, és azonnal mentem az 1001-be mustársárga tweedet venni, hat gombolyagot, mert én nyakmelegítőt is szerettem volna hozzá. Ingem-gatyám ráment, de a fonal gyönyörű, kis összeszokás után könnyen köthető, bár picit talán csúszik, kicsit szöszöl, és minimálisan szúrhatja is az arra érzékenyeket. (Alpaka van benne, az meg ilyen, és kész.)

A minta is jó, követhető rajzos és szöveges résszel. Kisgyerektől nagyfejű felnőttig méretezi a sapkát, a nyakmelegítőnél szerintem nincsenek akkora egetrengető különbségek. Kötni eleinte rémálom volt, mert nincs rutinom a csavart minták terén, és általában olyan érzésem volt, hogy én ezt minél inkább kötöm, annál rövidebb lesz. Persze nem, csak bele kellett lendülni. Két- és háromszemes csavarásokból áll, a leírás pedig tartalmaz egy nagyon okos kis magyarázatot a segédtű nélküli csavaráshoz. ENNYIT nem lehet segédtűvel csavarni, abba végképp beleőszül, aki megpróbálja.

Miután nagy nehezen, hosszú hetek (hónapok?) alatt kiizzadtam magamból a nyakmelegítőt, a sapka gyakorlatilag egyetlen nap munkája volt, szinte hasítottam a fonalat a tűvel :-) Egy tavaly télen zsákmányolt, nagyméretű műszőr pompont tettem a tetejére, hogy kellőképpen bohókásan nézzen ki. Szerintem tökéletesen sikerült megvalósítani a célt.

Igazából nem akartam ilyen savanyú képet vágni, csak nagyon fújt a szél, és ha mosolyogtam, akkor mindig az összes hajam belemászott a számba :-)



Fonal: Phil Randonnees az 1001 fonaltól, 5 teljes gombolyag, meg egy kicsi 
Tű: 3,5 mm a sapka passzéjához, 4 mm minden máshoz 


2 megjegyzés:

  1. Szép lett, jól áll neki a bojt és jól áll neked a szett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ez most végig nagyon magamnak készült, örülök is neki, hogy eltaláltam. Ki tudja, a kintilány majd mikor engedélyez megint ilyesmit :-)

      Törlés