2016. május 11., szerda

Meglepetés, ezúttal nekem

A Facebookos Kamilla-oldalamon már mutattam, hogy mit kaptam ajándékba ma reggel. Zsolt kollégám nagyobbik kislánya, Hanna küldött nekem egy rajzot cserébe a rágcsakendőért, amit a kishúgának, Lucának horgoltam. Amúgy is korán ébred a leányzó, tehát oviba indulás előtt simán volt ideje összedobni ezt a rajzot. Odaadta az apjának, hogy hozza el annak a néninek, aki a kisegeret küldte, mert a kistesója még nem tudja megköszönni, ezért ő szeretné a nevében :-)


Sajnos azt nem mondta meg, mit ábrázol a rajz, a kollégámnak pedig fogalma sincs róla, de akkor is kiakad tőle a cukiságmérő :-)


Engem azonnal megvett kilóra, egyáltalán nem tartom kizártnak, sőt, határozottan biztos vagyok benne, hogy ezek után egész véletlenül neki is horgolok majd valami apróságot.

4 megjegyzés:

  1. Annyira aranyosak, amikor nagy komolysággal átadják a művet. :-) Pár éve én is kaptam pár gyerek-rajzot, és még mindig jókat vigyorgok rajtuk, nagy kincsek. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nekem a kollégám adta át, és egészen komolytalanul vigyorgott mellé :-) De örültem így is nagyon, Hanna tök cuki :-)

      Törlés
  2. Jó fej a kislány, a rajz meg gyönyörű.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg milyen már, hogy középsős töpörtyű korában eszébe jut ilyesmi :-D Amúgy fene nagy huligán ám, nem megy a szomszédba egy kis huncutságért, elég gyakran hallunk róla történeteket :-)

      Törlés