2016. január 3., vasárnap

Mustársárga kötött garnitúra

Amikor Luca a Tölgy paletta inspirációs bejegyzésénél azt írta, hogy még akár ő is szívesen hordana egy ilyen sapka-nyakmelegítő garnitúrát,



arra gondoltam, hogy hát ezen könnyen segíthetünk.

Hogy tényleg mennyire könnyen, az akkor derült ki, amikor nem sokkal később Kati, a Fonalbolt házigazdája újfajta fonalat ajánlott a Facebookon, méghozzá a vastag, meleg, finom puha Bostont. Tulajdonképpen pontosan ugyanilyen mustársága is szerepelt a kínálatban, villámsebesen le is csaptam egy hat gombolyagból álló csomagra. Éppen a megfelelő pillanatban jött :-)

Persze a Boston valamivel azért vékonyabb, mint az, amit a képen látható modellhez használtak, de azért elég hasonló darabokat sikerült készítenem.

Naná, hogy fel is próbáltam, főként azért, hogy tudjunk róla vadászni egy-két képet, amit aztán gyorsan-gyorsan feltölthetek ide mutogatni... meg persze azért, mert tulajdonképpen nekem is nagyon tetszett, szóval előfordulhat, hogy egyszer még magamnak is összedobok egy ilyen szettet. A Bostonnal tényleg villámsebesen halad a munka, ráadásul van belőle türkizkék is, meg pink, szóval csak tudjak választani :-D





Luca is fog majd róla képet küldeni elvileg, szóval akkor majd rajta is megmutatom :-)

Minta: Neon Jungle Hat és Neon Jungle Cowl, ingyenes mindkettő
Fonal: Schachenmayr Boston
Tű: 5 mm a sapkához, 6 mm a nyakmelegítőhöz

Ja, kérem, és a Colortrend játékhoz is tök jó, az még úgyis megy egészen februárig :-D Bár most lehet, hogy inkább összeférhetetlen vagyok :-D 

6 megjegyzés:

  1. Hű, klassz, nagyon puhának és melegnek látszik, a színért meg odavagyok! Nagyon termékeny vagy idén ősszel-télen. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Készítettem egy Best of 2015-ös összefoglalót. Tényleg jó sok mindent kötöttem, mondjuk a túlnyomó része sapka, szóval annyira mégse nagy teljesítmény, mint ahogy látszik :-D (És a Boston tényleg szuperjó, szerintem próbáld ki, ha szeretsz ilyen vastag fonalakkal is dolgozni.)

      Törlés
  2. Jól áll neked a sárga. Ez a sárga biztosan :) És nagyon cuki a pompon a bojtos sapka tetején :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennél azért az a lényeges, hogy Lucának jól álljon :-D De egyébként tényleg tetszett nekem is, úgy tűnik, a mustársága még lehet a barátom :-)

      Törlés
  3. Életem első horgolása, és sapkája ebből a fonalból készült, piros volt... Vagyis még az... Egyszer volt rajtam,
    De ez a sárga..!!:) Szuper :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...és azt képzeld, hogy még létezik belőle türkizkék, meg olyan pink is, hogy legszívesebben ezekből mindből kötnék magamnak egy-egy garnitúrát :-D Csak sajnos már így is erősen felülreprezentáltak a lakásban szanaszéjjel a kötött sapkák-sálak, szóval létszámstop van :-)

      Törlés