2015. december 31., csütörtök

Szürke betörősapka

Kötöttem egy teljesen egyszerű bordás sapkát 2x2-es passzémintával végig. Fejvakarást csak a kezdő szemszám okozott, mert nem volt kedvem a kötéspróbához, és végül a fonallal való, hosszú évekre visszanyúló, a legkevésbé sem harmonikus kapcsolatunkra hivatkozva ezt el is sumákoltam, cserébe négyszer kezdtem újra, de végül jó lett.

Ami miatt még aggódtam egy kicsit, hogy kettes tűvel felhajtható szélű sapkát kötni annyira nem gyors, és még csak nem is izgalmas feladat, szóval tartottam tőle, hogy menet közben elfogy a lelkesedésem. Ez azért lett volna végzetes hiba, mert kizárólag csak december 27-én tudtam átadni, és legközelebb mondjuk egy év múlva lett volna rá lehetőségem, vagy esetleg nyáron, ami meg jó-jó, csak akkor pont nem kell sapka. Az átadás reggelén még vizes volt, de időben megszáradt, jó lett a mérete is, meg minden.

Ja, és hiába, hogy mérhetetlenül utálatos dolog ez a vékony fonal, meg a fogpiszkáló-vastagságú tű, a kötésképem egész kulturáltan néz ki, szóval megérte vele bíbelődni.









Minta: 140 szemmel kezdtem, kötöttem 2x2 bordamintával 27 cm-t, a fogyasztást innen puskáztam: Tri Koigu
Fonal: Drops Baby Merino
Tű: 2 mm




Hajléktalankesztyű ajándékba

Úgy alakult, hogy a Honey sapka végül karácsonyi ajándék lett, de akkor már kellett hozzá még valami, hogy kicsit komolyabb ajándék-kinézete legyen. Azt magamtól is kigondoltam, hogy kötök egy ujjatlan kesztyűt, aminek az elején ugyanaz a csavart minta megy majd végig, mint ami a sapkán is van. Az külön szerencse, hogy ezt már mások is kitalálták korábban, és kiadtak belőle egy jó kis ingyenes mintát :-)


Itt még én mutogatom, aztán nem sokkal ezután becsomagoltuk és elajándékoztuk. Úgy tűnt, hogy sikere van, de innentől már tulajdonképpen nem tartozik rám :-)

Minta: Honeycomb, karácsony előtt ingyenes volt a Ravelryn, amúgy fizetős
Fonal: egyszer volt, hol nem volt Mosó Masa
Tű: 3,5 és 4 mm

2015. december 3., csütörtök

Jucuska hófúvásos sapkája

Judit húgom minden télen új kötött sapkát kér magának, és én teljes szívből támogatom ezt a szokását :-) Többnyire jó ízléssel választ magának mintát és fonalat is (a színnel azért nem mindig vagyok megelégedve, de végeredményben nem magamnak kötöm, szóval általában hagyom kibontakozni), de az idei jelölttel majdnem lyukra futottunk.

Alicia Plummer Snow Squall sapkáját választotta, és hozzá halványlila Relax fonalat. A fonal jó, a színről nem beszélünk, a mintától meg kiakadtam. Szerintem átgondolatlanul helyezi el a csavart mintás panelt, nem figyel arra, hogy így nem fog kijönni az alapmintával a szemszám - ezért én egyrészt arrébb pakoltam, másrészt egy szemmel kiszélesítettem a tekervényes rész melletti sávot -, a sapkatető fogyasztása pedig az eredeti módszerrel egyszerűen ronda.
Jó, ez nyilván ízlés kérdése, de én nem szerettem volna ferdén elvágni a csavart mintát a fogyasztásokkal, hanem amíg lehet, meg akartam hagyni szimmetrikusnak, ezen kívül nem akartam hármasával egybekötni szemeket, így aztán jobban szétosztottam őket, és inkább több helyen fogyasztottam, de csak kettesével. A minta annyit mond, hogy ahol lehet, tartsuk a mintát, ehelyett én igyekeztem úgy fogyasztgatni, hogy a "hóeséses" mintát a legtovább tudjam kötni, bár a sapka teteje felé látszik, hogy néha mégis belezavarodtam egy kicsit.

Persze lehet azt mondani, hogy egy minta mindig csak a kiindulópont, és épp az a szép benne, hogy mindenki úgy módosít rajta, ahogy akar, de én meg igazából épp azért kötök mintából, hogy ne nekem kelljen kitalálnom a részleteket. Ezért a konkrét mintáért pedig még fizettem is, nem csoda, ha többet vártam tőle. Végső soron kaptam két ábrát, meg néhány halvány instrukciót, de az nem sokkal volt több, mint hogy "köss egy darabig, aztán valahogy fogyaszd el".

Ehhez képest a sapka nem is lett ám olyan rossz, csak akartam egy kicsit hőbörögni. Felül kissé csámpás, mert azért a vágyott szimmetria nem annyira jött össze, mint amennyire szerettem volna :-) Vastag, meleg, orgonalila, remélem, Juditnak tetszeni fog, és akkor én is elégedett leszek. Még egy sálat kell hozzá improvizálnom, szerintem sima 1x1-es bordával lesz, a közepén végig ugyanezzel az agancsos csavarással. (Jobban örülnék, ha a húgom hajlandó lenne belebújós nyakmelegítőt is hordani, de NEM, hanem sál kell, és az legyen minimum 180 centi, mert kétszer körbe muszáj tekerni, és meg is kell kötni, szigorúan a kabáton kívül :-) Ha kell, hát kell. Andersen meghalt, mese nincs, sál meg majd lesz.)



Ilyen a csavarás, ezt most nem tudtam segédtű nélkül megoldani, de jópofa.


Az értelmetlen, _félig_ csavart bordaminta. (1.sor: 1 sima, 1 fordított; 2. sor: 1csavart sima, 1 fordított)


Így néz ki egyben.


Így meg felvéve. Kéne rá egy nagy pompon, de a Jucus nem akar. 

Minta: Snow Squall
Tű: 3,5 és 4 mm, pluszegy segédtű a csavaráshoz
Fonal: Relax


2015. december 1., kedd

Nyereményeső következik

Mostanában sok új dolgot tanulok, ma például erről a sorsolás-dologról.
Mivel négy nyereményem van, a hat "veresenyző" közül négyet kellett kiválasztanom.
Luca gyorsan súgott, hogy ezt mivel lehet megcsinálni, tehát elkészítettem én is a listámat, az első négy "helyezett" fog mindjárt nyerni valamit :-)

Emlékeztetőül - a nyeremények a következők:

1) Egy sapkányi fonal a készletemből
2) Egy kedvenc minta a Ravelryről
3) Egy pár gyöngyös drótfülbevaló
4) Egy kötött téli garnitúra mintája Pannitól, az Egészen Panka blog szerzőjétől.

És hogy minden nyertes a legjobban tudja hasznosítani az ajándékát, a következőt szeretném javasolni:

Kati! Neked mindenképpen mintát ajándékoznék. Légyszi, nézz körül a kedvenceid között a Ravelryn, és küldj nekem egy listát, hogy minek örülnél. Én meg majd eldöntöm, melyiket veszem meg neked ajándékba, így valamennyire mégiscsak meglepetés lehet :-)

Bea! Szerintem a Cedar Forest garnitúra eléggé BEAutiful, és még emlékszem, amikor Barka Szerpentinből kötöttünk magunknak jóóóóóóó vastag sapkákat :-) Neked szántam Panni mintáját, remélem, tetszeni fog!

Csilla! A további sikeres horgolás reményében szeretnék neked elpostázni egy sapkányi - mondjuk két gombolyag - fonalat. Rengeteg van otthon, tényleg nagyon sok! Milyen színűeknek örülnél a legjobban? Simán lehet, hogy épp van nálam "raktáron" :-)

Kata! Te kötni és horgolni nem szoktál, én meg varrni :-) Viszont ha jól sejtem, mind a ketten tonnaszámra halmozzuk a kiegészítőket :-D Van már otthon drótból horgolt ékszered? Ha tetszik ez a fülbevalóm, szívesen készítek belőle egy párat, nyilván nem barbirózsaszínben. Vagy ha medálnak jobban el tudod képzelni, akkor az is lehet, elvégre attól még ugyanúgy kell horgolni :-)

Annás és Orsi, köszönöm szépen, hogy részt vettetek a játékban, és erősítettétek a mezőnyt!

Szerintem most mindenki a karácsonyi előkészületekre fog koncentrálni, de utána, ha lesz újabb játékötletem, jelentkezni fogok egy újabb fordulóval!


Ők játszottak velem

Tegnap volt a Little Black Hat játék határideje, és azt képzeljétek el, hogy hat sapka is készült ebből az alkalomból. Bemutatom őket sorban.

A legelső sapkát Kata küldte, akivel az előző munkahelyünkről ismerjük egymást, jó sokáig dolgoztunk ott mind a ketten. Neki van egy tök jó öltözködős blogja, és nagyjából bármilyen ruhadarabot képes egy másik ruhadarabbá átalakítani. Most például szoknyából gyártott sapkát, és MINDENT felvarrt rá, amit talált, de szerintem jól tette.
Mivel egyébként csak a macskák voltak otthon, Kata Boldizsár mackót kérte meg, hogy mutassa be az elkészült darabot:




A következő kisfekete egyenesen Svájcból érkezett (és mégsem svájcisapka :-D ), Katitól, akit valamelyik kötős Facebook-csoportból ismerek. Egyébként is épp belefogott egy fekete sapkába a lányának, és ha már így alakult, gondolta, a játékon is részt vesz vele. A fekete fonalat egy darabon vékony, csillogós fémszállal fogta össze, így egészen ünnepélyes kinézete lett.



A Kavicscukor blog házigazdája, Orsi, egy vidám betörősapkát készített. A bordás kötésű passzérészbe vidám színes fonalat fűzött, ettől valami egészen különleges szövetmintának néz ki, nekem nagyon tetszik. Ugyanabból a színes fonalból hatalmas pompon is készült a sapka tetejére. Betörni az ajánlás ellenére nem ebben mennék - túl könnyű felismerni :-)



Bea a feketeség alól felmentést kért és kapott, majd kötött egy antennás alapsapit szürkéből, és úgy döntött, hogy különféle kitűzőkkel dobja fel. Ez annyira jól sikerült neki, hogy a sorozatgyártást abba se tudta hagyni. Nézzétek, mi mindent lehet egy sapkára tűzni:



Csilla sapkájának azért örülök különösen, mert azt mesélte, hogy valamikor tanult egy kicsit horgolni, de igazából nem sok gyakorlata volt. Nemrégiben viszont úgy döntött, hogy horgol a kifiának egy Minion-sapit, szóval leporolta a horgolótűjét, kért egy kis segítséget az elinduláshoz, és aztán tökéletesen teljesítette a feladatot. Ezek után kedve támadt részt venni az én sapkás játékomban is, amire ezt a helyes kis fehérszegélyű, gombos-virágos kalapot készítette.




Annás tegnap este befejezte a horgolást, és ezt e-mailben jelentette is. Ámde én este inkább aludni szoktam, így csak ma reggel láttam, hogy ő is elkészült. A fényképezést ma reggelre halasztotta, és el is küldte a bizonyítékot, viszont megkért, hogy ne mutassam be a sötétben, vakuval készült fotókat, mert nincs velük megelégedve, és szeretne jobbakat készíteni. A sapka különben  klassz lett, és Annás kislányának, Annácskának már megint szemtelenül jól áll. A kérését majdnem teljesen tiszteletben tartva kivágtam egy kockát a képből, és csak azt mutatom meg. Íme, a bizonyíték, hogy sapka igenis VAN, és Annás teljes joggal szerepel a "hivatalos" résztvevői listán.



A hat ügyes, gyors és kreatív játékos között még a mai nap folyamán, amikor legközelebb megint ráérek egy kicsit, valahogyan kisorsolok négy nyertest. Mivel nem mindenki köt-horgol életvitelszerűen, plusz még csak nem is lakik mindenki Magyarországon, a nyereményeket lehet, hogy nem sorsolni, hanem "osztani" fogom, ha senki nem bánja.




2015. november 29., vasárnap

Kis fekete 2.0

Nem is gondoltam volna, hogy egy egyszerű pompon ennyire fel tud dobni egy sapkát. Tudtam, hogy divatos, láttam - másokon - hogy jópofa, de amikor kíváncsiságból vettem néhány különböző színű műszőr "hógolyót", nem számítottam erre az eredményre.

Miután az első kis fekete sapkám NAGY fekete sapka lett, elhatároztam, hogy gyorsan kötök még egyet, hát milyen dolog már, hogy a saját játékomban egy szépnek szép, de igazából bontásra váró darabbal képviseljem a manufaktúrát.

A maradék rövid idő csak olyasmire volt elég, amit vastag fonalból akár egy nap alatt meg tudok kötni még én is. És akkor már kipróbálom a pompont is - gondoltam.
Szerintem ezek csak a szűk, fejrecuppanós (alias szopottgombóc) fazonú sapkákon mutatnak jól. Nem akartam csupa simát kötni, de bonyolult mintát, tekervényes csavarásokat se terveztem, mert az meg nem halad, hiába a vastag fonal.

Minden kiválasztási szempontnak megfelelt a Saleikko, amiről ugyan nem tudom, mit jelent, viszont ingyenes minta, vastag fonalra íródott, és kifejezetten kisméretű felnőttsapka a végeredmény. Az egyes csavarásokat segédtű nélkül is pikk-pakk el lehet végezni, a geometrikus minta pedig könnyen átlátható és megjegyezhető.

Arról nem is beszélve, most nem azért, mert én csináltam, de eszméletlen jól mutat ezzel a bazinagy pomponnal :-)


Minta: Saleikko, ingyenes a Ravelryn
Fonal: Relax
Tű: 3,5 és 4 mm

Egyébként a tegnap befejezett, annyira nem fekete, viszont törtfehér Honey sapka is megkapta a magáét, és bár Dani azt mondja, hogy nagyon retro, mert fehér és kötött,  szerintem igenis tök jó lett :-D Nem is tudnék választani, hogy melyik tetszik jobban, még szerencse, hogy nem is kell, mert egyik se az enyém :-)


Minta: Honey, ingyenes a Ravelryn
Fonal: Mosó Masa
: 3,5 és 4 mm

Figyelem, ez itt a reklám helye! A pompon lelőhelye a Fonalbolt

2015. november 27., péntek

A cupcake alakú rózsaszín sapka

Az irodában egyre gyakrabban fordul elő, hogy egyik-másik kolléganőm megkörnyékez, hogy szeretne tőlem kérni egy kötött sapkát-sálat-nyakmelegítőt (nagyobb dolgokat nem merek vállalni, olyasmibe még saját magamnak se nagyon kezdek). Én ennek egyébként nagyon örülök, mert látom, hogy VAN igény a kézzel készült dolgokra, pláne jólesik, hogy az én kezemmel készültekre is :-)

Laura, akivel még egy asztalnál is ülünk, arról nevezetes, hogy utál sapkát hordani, mert szerinte egyik se áll jól neki. A feje viszont neki is ugyanúgy fázik, gondolt tehát egy merészet, hogy akkor ő most mégiscsak szeretne egy sapkát, és tök jó, hogy nem kell az üzletek kínálatára hagyatkozni, mert előttünk az egész Ravelry, tényleg olyat kötök neki, amilyet csak kiválaszt.

Amikor aztán a kiválasztási folyamat befejeztével fonalat kerestünk Wooly Wormhead ingyenes Meret (Mystery beret) sapkájához, kicsit csalódottan tapasztaltuk, hogy a megálmodott rózsaszín-cirmos Morbidonéból csak egyetlen gombolyag árválkodott a polcon a Barkában, pedig kettő kellett volna. Illetve egy, és egy egész pici, de egész pici se volt :-) Némi fejvakarás után megvettünk hozzá kiegészítésnek egy "teli" rózsaszínt is, hogy majd akkor a passzéja abból lesz, és biztos úgy is jól fog kinézni.

Szerencsére még idejében érkezett az ihlet, hogy mi lenne, ha csíkoznám egymással a kendermagos és az egyszínű rózsaszínt. Tenyérnyi mintadarabot kötöttem, első ránézésre meg se lehetett mondani róla, hogy ez csíkos, megkaptam Laura jóváhagyását is, így végül ebből a két fonalból készült el a sapka.

A képek elkészítéséhez megint Juditot hívtam segítségül, mert Laura nem annyira szeretett volna éppen ma felkerülni a világhálóra, Judit meg már úgyis fenn van :-)




Ugye, hogy nem is látszik a csíkosság? Pedig felváltva van egy-egy sor a rózsaszínből és a "tarkából". Különben Laurának is tök jól áll, szóval se a fejével, se a sapkával nincs semmi baj :-D

Tű: 3,5 mm-es a passzéhoz, és 4 mm-es a sapka többi részéhez
Fonal: Rial Filati Morbidone

2015. november 25., szerda

Little Black Hat - én kész vagyok!

Nem egy "nagy" blog a Kamilla Manufaktúra, a kicsi, de lelkes olvasótáboromtól kicsi - de lelkes!!! - részvételre számítok életem első saját szervezésű játékán. 

Mindenesetre az elég gagyi lett volna, ha én magam nem végzek semmivel időben, így az elmúlt napokban magasabb fordulatszámra kapcsoltam, és be is fejeztem a saját kis fekete sapkámat, ami ezúttal egy lezser fazonú, széles, felhajtható passzéval készült fejfedő. Ragyogó, élénk színű, icipici gombokat varrtam fel rá.




Kíváncsi vagyok, kapok-e további kisfeketéket, én nagyon örülnék, ha érkezne néhány! 

2015. november 16., hétfő

Kooperációs nyakmelegítő borsózöldben

Judit kolléganőm megkért, hogy kössek neki egy nyakmelegítőt. Változatosan kihasználható, kicsit "túlméretes" darabot szeretett volna, ezért hosszas Ravelry-bújás után eldöntötte, hogy a Robin cowl pont jó lesz. Lehetőleg zöldben, mert az Juditszín. Találtunk is a Barkában jó színű fonalat, Relaxot vettünk, mert az puha, nem szúr, gépben mosható, és nem is drága.

Nagyjából három hétvége kellett hozzá, hogy elkészüljön, a leíráson egy kicsit módosítottam, hogy ne pöndörödjön a széle. (Szilvi mutatott egy jópofa szegélyt, ami nagyon ügyesen megtartja egyenesben végig.)

A gombokat Judit készítette hozzá saját kezűleg, igaz, hogy mostantól kezdve mégsem mosható gépben a nyakmelegítő, viszont eszméletlen jól néznek ki rajta a fagombok. (Sima fehér műanyaggombokkal meghátlapoltam őket egyébként, hogy ne húzzák-nyúzzák annyira az anyagot.)

Ilyen kis vidám darab lett, és tényleg többféleképpen is működhet:





Minta: Robin cowl (ingyenes a Ravelryn)
Tű: a sima oldalon 4,5, a fordítotton 4 mm 
Fonal: Relax

2015. november 8., vasárnap

Végül minden hazatalál

Mindig is úgy gondoltam, hogy a férfiak és a körsálak kapcsolata eléggé pengeélen táncol, nekem egy rendes normális pasi az hordjon rendes normális sálat, nem kell erőltetni ezt a divat-dolgot esetleg épp a férfias megjelenés rovására.

De most a hétvégén egyszer csak ránéztem a szék hátára dobott szürke körsálamra, meg az András sógoromra, meg megint a körsálra, és bevillant, hogy szerintem fel kéne próbálnia, mert gyanús, hogy jól fog állni neki.

Andrást a hülyeségekre se olyan túl nehéz rábeszélni, ez meg ráadásul elég jó ötletnek bizonyult. . Előzetes félelmünk, hogy egy szempillantás alatt Lakatos Márkká fog változni, egyáltalán nem igazolódott be, így aztán fel is ajánlottam, hogy ha úgy érzi, szívesen hordana egy ilyesmit, akkor máris nekiajándékozom, mert bár én is szeretem a szürkét, ez valahogy mégse lett úgy igazából álmaim nyakmelegítője.

Így történt, hogy a szürke körsál gazdát cserélt, remélhetőleg minden résztvevő teljes megelégedésére, bár a Dani később megjegyezte, hogy neki továbbra is tökéletesen megfelel a régi piros polár nyakmelegítője. Biztos úgy gondolta, jobb a bajt megelőzni :-D



András és a hírhedt nyakmelegítő, Dani jobb könyöke, meg a mama tányérjai a falon










2015. november 1., vasárnap

Kamillajáték - Little Black Hat

Kedves Kamilla-követők, lenne kedvetek játszani egyet velem? Hetek óta mondogatják a hangok a fejemben, hogy én is indítsak valami közös projektet, kihívást, játékot, vagy nevezzem, ahogy akarom, csak csináljam már meg végre.

Nem mondom, hogy nem Árnika Colortrend játéka volt az oka az egésznek, mert annak kapcsán "kell" éjjel-nappal újfajta ötletek és kipróbálnivalók után kutakodnom a neten, meg a fantáziámban, de végül is sose lehet tudni, hogy honnan jön az inspiráció, Luca biztos nem bánja.

Szóval arra gondoltam, hogy jön a karácsony, jönnek a pánikszerű ajándékkészítő rohamok, és hát mit kötünk leggyakrabban - legalábbis én biztosan -, hát sapkát. De hogy ne legyen már snassz, nyilván nem valami sima mezei sapkát kötünk, hanem igyekszünk valamivel feldobni. És hogy mi mindennel lehet? Hát ez az.

Arra gondoltam, hogy készítse el mindenki a saját "kis fekete" sapkáját, valami teljesen egyszerű alapdarabot, és legyen az a feladat, hogy ezt aztán turbózzuk fel egy kicsit, ki-ki kedve szerint. Díszítsük masnival, szalaggal, csattal, gombbal, gyönggyel, csipkével, strasszal, lánccal, bőrrel, virágokkal, hímzéssel... amivel csak szeretnénk.

Az mindegy, hogy a kis fekete alapsapka kötött, vagy horgolt, sőt, extrém esetben, akinek van valami jó kis ötlete, de se kötni, se horgolni nem tud, vegyen egyet a boltban, és valósítsa meg a terveit.

A kész műveket fényképezzétek le, és küldjétek el nekem e-mailben a kamillamanufaktura kukac gmail pont com  címre, vagy keressétek meg a Manufaktúra Facebook-oldalát, és jelentkezzetek ott. Most november elseje van, álljon a rendelkezésünkre az egész hónap, a beküldés határideje november 30.

Természetesen ha már játék, nyereménynek is kell lennie.
Ezen nagyon sokat gondolkodtam, mert nem vagyok bolt, nincsenek saját termékeim, még csak nem is reklámozok direktben senkit, de mégis jó lenne, ha a végén valamivel meg tudnám köszönni a résztvevőknek a játékot. Végül arra jutottam, hogy legyen többféle ajándék, amiket majd ki fogok sorsolni:

1) A szekrényem mélyéről felajánlok egy sapkányi fonalat (vannak ám itt finomságok, hajajaj, de még mennyi, majd egyeztetünk)
2) Körülbelül 2000 Ft-ig megvásárolom a szerencsés nyertesnek ajándékba az általa kijelölt kedvenc mintáját a Ravelryről.
3) Készítek egy ugyanolyan gyöngyös drótfülbevalót, mint az enyém.

Mit szóltok? Benne vagytok? Mert akkor kezdhetjük!
Izgatottan fogom várni a beérkező képeket!

Update: kedvcsinálóul összeszedtem gyorsan néhány képet, mindenki a Pinterestről van!


Igaz, ezek nem feketék, de itt aztán van sapka horgolt virággal, óriási bojttal, komplett kiskerttel, masnival és flitterekkel, hímzett hópelyhekkel, szalaggal, gombokkal, fülekkel, sőt még traktorral is. És ez még csak a kezdet!







2015. október 30., péntek

Gyöngyös horgolt drótfülbevaló

A múltkori, őszi színekben pompázó Swarovski-gyöngyökkel díszített falevelem megadta a kezdőlökést a drótékszerhorgoláshoz.

Amikor Luca feltette a kasmírrózsaszín palettához összegyűjtögetett inspirációs fotóit, és megláttam ezt a fülbevalót, nekem gyakorlatilag végem volt.

Blush Earrings Pink Earrings Wire Crochet Jewelry by AlbinaRose:

(A fülbevaló a Pinteresten itt található.)

Nem érdekelt, hogy én ilyet nem tudok, hogy egy gyenge kísérleten kívül sose próbáltam, nekem ilyen fülbevaló akkor is K.E.L.L., és kész.

Azonnal (na jó, azért megvártam a munkaidő végét) indultam beszerezni az ékszerdrótot, a gyöngyöket, a fülbevalóhorgot, és büszkén pakoltam elő otthon a zsákmányomat.
Megpróbáltam a fülbevalóhoz mintát keresni, de nem sikerült, ezért kénytelen voltam gondolkodni.
Végül is ez valamiféle négyszög lehet, a csücskére állítva, két oldala behajtva és összedolgozva. nehogymá' ne tudjak ilyet én is.

Fogtam a levélből maradt rézszínű drótomat, és azon kezdtem el kísérletezni, hogy ne pocsékoljam a még sokkal vékonyabb ezüstszínűt, amit a végleges verzióhoz akartam csak felhasználni.

Drótot horgolni egyébként nyilván pont ugyanúgy kell, mint fonalat, de 0,4 mm felett nem igazán ajánlják horgoláshoz, mert az már vastag és merev lenne. Nem tesz jót se a kéznek (vág), se a tűnek (nyúzza), meg amúgy is azt már szerintem másra használják, és fogóval alakítják inkább.

 A leveles medálhoz én is csak 0,4-eset kaptam (és már ezt is lehet simán kézzel szakítani), a 0,25-ös viszont tényleg nagyon kis finom, azzal már illik óvatosan duhajkodni. Hajlékony, jól formázható, puha a rézdrót, amiben viszont alapvetően eltér a fonaltól, hogy megtartja a formát, amit adtam neki. Elrontani azért idegesítő, mert bontani is sokkal macerásabb, húzni nem jó ötlet, mert megtörik, éles csücske lesz, elakad, a csücsöknél törik/szakad, a rángatást el kell felejteni. Óvatos szétpiszkálás jöhet szóba, ha már muszáj. De inkább arra érdemes figyelni, hogy minden hurkot EGYSZER, határozottan, de ésszel húzzunk meg, és utána ne izélgessük tovább.

A másik lényeges különbség a fonalhoz képest, hogy a drótra TÉNYLEG kénytelen az ember előre egyesével felfűzni a használni kívánt gyöngyöket. Fonal esetében megoldható, hogy utólag húzzuk rá a gyöngyöt a szemekre/pálcákra, de drótnál ilyen opció nincs, akinek későn jut eszébe, hogy hoppá, gyöngyözni akart, hát az így járt, bocsika.

A titkos módszer egyébként annyi, hogy felfűzi az ember lánya az eszméletlen mennyiségű gyöngyöt, aztán horgolni kezd, és mikor úgy érzi, hogy a következő pálcánál majd esedékes lesz, akkor először is előrehúz egyet a betárazott készletből a tű elé, majd minden további cicó nélkül meghorgolja a pálcát, azt' sanyi. Nem is tudom, mit hadováltam én erről ennyit. Nálam nem nagyon volt kérdés, minden pálca előtt gyöngy, más szabály nincs. 14 láncszem, fordulás, 13 rövidpálca (azaz 13 gyöngy) minden sorban. Sor végén magasítás, fordulás, a következő sor végén a magasítást kifelejteni nem illik, de aki bizonytalan, számolja meg a gyöngyöket.

A drótból készült horgolás annyira nem lesz egyenletes, mint a fonal, olyan barátságosan kaotikus látványt nyújt, de azért látszik benne a rendszer, főleg ha minél kisebb tűvel horgoljuk. Jópofa, na.

Sok a duma most már, mutatom a produktumot.



A behajtott és összedolgozott négyzet valami csúcsos, csigaházhoz hasonló kinézetet öltött, legalábbis mi ilyesmiket szedtünk össze régen a telken.


Mindkét "csiga" csúcsába szerelőkarikát akasztottam, és ezzel együtt erősítettem fel a fülbevalóhorgokra.


Így néz ki bevetésen, a fülemben.


A péntek reggeli álmos fejem pedig így virul a szép új fülbevalóm miatt érzett büszkeségtől.

Látom, hogy nem pont ugyanolyan, mint az eredeti, de én odavagyok érte :-)

2015. október 25., vasárnap

A petrolkék verzió

A szürke sapka továbbra is nagy volt rám. Mivel tudtam, hogy Bea egyébként is tervez kötni egyet, és ő nem is ilyen gyerekméretű tökfedőket hord, mint én, megkérdeztem, kéri-e. Kérte, és választhattam helyette két másik gombolyagot.

Ha már így alakult, gondoltam, ne legyen másodjára is szürke, hanem megkötöttem petrolkékből, hogy legyen valamim a Colortrend játék aktuális fordulójára is.

Nem tervezek olyasmit, hogy ugyanezt a sapkát a maradék 15 forduló mindegyikére is megkötöm, mind az összes hátralévő színben, de most jól jött, mert hiába, hogy a kéknek a türkizes-petrolos árnyalatai a fő-fő kedvenc színeim, ötletem most valahogy mégsem volt. 

Második nekifutásra már igen nagy volt az arcom: kisebb tűvel és kevesebb szemmel kezdve kötöttem a passzét, aztán vastagabbra váltottam, és felszaporítottam a végleges szemszámra. Tartottam magam a legutóbbi korrigált magassághoz, de a fogyasztáson nem változtattam. Mivel az eredeti, hatalmas masni érezhetően lehúzta a sapka oldalát, ezért egy picivel keskenyebbre, és valamivel rövidebbre kötöttem. 

Egyébként szerintem teljesen ugyanúgy néz ki, csak most már tényleg jó a mérete, ami azért - lássuk be -, nem hátrány :-) 



2015. október 18., vasárnap

Zsálya és szerecsendió

Mégiscsak megihlettek végül ezek a szárított gyógynövények :-)
Persze nem tervezem lecserélni a gardróbomat, de mivel Árnika egy szóval nem mondott olyasmit, hogy ehető pályaműveket nem lehet beküldeni, kaptam magam, és összedobtam egy zsályás-szerecsendiós sütőtökpitét.
Na jó, a szerecsendió gyógyhatásairól nem tudok, az legyen inkább fűszernövény, viszont a zsályateát nagyjából MINDENRE ajánlják, de torokgyulladásra egészen biztosan, szóval ő nem lóg ki a kategóriából :-)



"Versenyen kívül" is érdemes a megörökítésre, nagyon finom lett. Az alapja egy sima sós pitetészta, gyorsan választottam egyet találomra a neten. Kerek formába nyomkodtam (nem volt kedvem kiszedni a helyéről a gyúródeszkát), kicsit elősütöttem, majd ráöntöttem a következő tölteléket (és ezt már én improvizáltam, nem a Google barátkozta nekem): 3 tojás, 2 dl főzőtejszín, egy kb. félkilónyi sütőtökből készített püré, jó adag reszelt cheddar sajt, só, zsálya, őrölt szerecsendió.

Visszatettem a sütőbe, és addig hagytam benn, míg a teteje megszilárdult, az oldala pedig szemmel láthatóan barnulni kezdett.

Próbáljátok ki, tényleg jó :-)


2015. október 17., szombat

Fekete erdő szürkében - végre még egy sapka

Időnként vannak olyan holmik, főleg sapkák, amiket meglátok, és azt mondom, hogy K.E.L.L., mindenki érti, hogy ez a K.E.L.L. ez egy olyan kell, amikor nincs mese. Amikor dobom el, ami a kezemben van, mert lehetőleg azonnal K.E.L.L. Még azt bírom, hogy néha már használják mások is, mert egyszerűen _minden_ többletjelentés benne van, amivel ez a szó bír, így a nagybetűkkel-pontokkal felszerelve.

Ilyen volt például a terepmintás cicafüles, aztán a kapucni formájú manósapka, most meg ez a masnis.

Eredetileg közösen terveztük kötni Beával, de neki közbejött a fonalfesztivál, mire meg annak vége lett, én nagyjából kész lettem, csak a masni szárai hiányoztak. Ezeket tegnap vonatozás közben aztán gyorsan oda is biggyesztettem, és már készen is volt.

Na de a törpök élete nemcsak játék és mese, amikor felpróbáltam a sapkát, kiderült, hogy hosszú. Vagy magas, vagy milyen. Gondolkodtam, hogy úgy hagyom, de tudtam, hogy utálnám miatta, szóval nem volt mit tenni, szétszedtem, visszabontottam a fogyasztás előtti harmadik sorig, így kb. egy centivel lett kisebb. Visszakötöttem a tetejét, és így lett éppen jó, örülök, hogy elszántam magam. Befejezett - még ha nem is tökéletes - munkát eszméletlen nehéz szétszedni, mármint nem fizikailag, mert csak húzni kell egy madzagot, azt' bomlik szépen, mint az őrült, de ezt a döntést meghozni, komolyan, mintha lakást vásárolna az ember, és tudná, hogy évtizedekre szól az, amit most elhatároz :-)

A másik kényes pontom a szálak eldolgozása. Egy-két-ötéves sapkáim vannak, a közepükből befelé fityegő fonalvéggel, mert azt minek behúzogatni, úgyse látja senki. Amúgy tényleg nem, de épp a héten röhögött ki a Szilvi kolléganőm, hogy azt az utolsó tíz percet még igazán rászánhatnám a dolgaimra, szóval most ez is eszembe jutott, és bűnbánó pofával sunnyogtam a kedvenc szálbehúzós tűmet megkeresni, és akkor most ezt a sapkát tényleg befejeztem minden szempontból, nyugodtan meg lehetne nézni belülről is.

LehetNE, viszont csak kívülről fogom megmutatni :-P

Szóval igazból nincs szó másról, csak egy eléggé alap szürke sapkáról, valahol a bányásztörpe és a szopottgombóc között, mert se nem buggyos, se nem cuppanós.


Viszont lóg róla két széles, szalagszerű cucc, amiket az ember szépen masnira köt:


Megnézi, hogy közelről is szép-e, és hogyha igen, 



Akkor felveszi, csinál magáról szelfit, jól megeffektezi, és feltölti a zinternetre, hadd fájjon másnak is :-D



Nagy vonalakban ez történt :-)

Minta: Black Forest hat (ingyenes a Ravelryn)
Tű: 4 mm
Fonal: Drops Lima




2015. október 16., péntek

Hervadt őszi leveles medál

Szerintem talán a régi Barkában volt az a polc - hol is lett volna-, ahol én egy könyvet lapozgatva először rácsodálkoztam a vékony drótból horgolt, gyöngyökkel kombinált ékszerekre. Már akkor is nagyon tetszettek, de valahogy sose jutottam el odáig, hogy ki is próbáltam volna, vajon menne-e nekem is az ilyesmi.

Egészen máig. Napok óta töröm a fejem, hogy mit készítsek Árnika Műhelyének az aktuális heti felhívására . Ez a zöldes-barnás paletta igazából nem az én színvilágom, ebből adódóan fonalam se nagyon van itthon hozzá, ha mégis vennék, akkor meg rászánnék egy csomó időt, mire kötnék vagy horgolnék valamit, hogy aztán ne hordjam úgyse.

Szerencsére reménysugárként egyszer csak felderengett a GYÖNGY. Sose gyöngyöztem, igazából fűzni ezután se akarok (mondom most), de a horgolás az nyilván teljesen más :-)

Itt volt a csodás alkalom, hogy mindezt dróttal is kipróbáljam, réges-régi tervemet is valóra váltva.

A hozzávalókat - aranyszínű ékszerdrót, csillogó zöldes-barnás-borostyános gyöngyök, vékony kekizöld bőrszíj -  beszerezni nem volt bonyolult.Iiigen ám, akkor most van drótom meg gyöngyöm, de mit csináljak vele, hogy lesz ebből horgolt ékszer?

Végül is megnéztem egy csomó leírást meg videót, aztán rájöttem, hogy ezekkel a fene se fog szórakozni, elvégre tudok én horgolni rendesen, akkor minek vacakolok. Választottam egy falevélmintát, amihez hasonlókat kellett készíteni a múltkori rózsás nyakláncomhoz is, szóval még benne volt az ujjamban a boogie :-) Felfűztem előre az összes gyöngyöt, mert szerencsére most időben rájöttem, hogy EZT nem fogom tudni utólag kitalálni, szóval jobban teszem, ha előre tervezek. Aztán csak horgoltam, időnként előrehoztam egy gyöngyöt is, szándékosan nem szimmetrikusan.

Ez lett belőle végül, nem tudom, milyennek kéne lennie hivatalosan,de én a magam részéről meg vagyok elégedve vele, és büszkén indítom el a játékon, a "száraz gyógynövényszínek" kategóriában.









2015. október 10., szombat

Viharos őszi szürkék

Amikor Luca nemrég játékot hirdetett az Árnika Műhelyben (ezt a játékot itt), az elejétől kezdve biztos voltam benne, hogy ez valami nekem való lesz, különben is mi, vadvirágok, tartsunk össze :-)

Amikor aztán a színinspirációs kihívásához közzétette az első palettát,



szinte ujjongó örömben törtem ki, annyira magaménak éreztem, mondjuk az eredeti terveim között az szerepelt, hogy elsősorban a legutolsó, kékes-petrolos árnyalattal fogok kezdeni valamit.

Aztán nem így lett, a szín is, az alapanyag is, meg a munkadarab is jó néhány változáson esett át még ötletcsíra korában, hogy aztán a végén az legyen, ami lett: horgolt ombre nyakmelegítő, vastag, pihepuha fonalból.


Eleinte azt hittem, jó lesz ilyen kis keskenynek, egyszínűnek.


De valahogy ragaszkodott a másik két csíkhoz, így lett végül igazán divatosan túlméretezett :-)

A világítóan aranysárga körtével pedig igazán jól állnak egymásnak. 

Minta: Annás horgolt nyakbavalói közül az Adria (Köszi a tippet, Bea! :-D )
Fonal: Drops Cloud, mindhárom színből 1-1 gombolyag
Horgolótű: 9 mm

2015. szeptember 30., szerda

Tudom....sapka-sál :-D

Nincs még január, de azért eszembe jutott a cseresznyeszedős vicc, mert mi mást kötnék most, a hideg évszak közeledtével, mint sapkát meg sálat.
A múltkor kötöttem Szilvi kolléganőmnek egy Wurm sapit Malabrigo Arroyo fonalból, ami finom puha volt, csak jó drága, ezért amikor Szilvi úgy döntött, hogy valami nyakbavalót is szeretne hozzá, akkor már a színben hozzáillő, de jóval "hétköznapibb" áron elérhető fonalak között nézelődtünk. Így esett a választásunk a Merino Extra Fine-ra, ami nekem régóta a szívem (egyik) csücskében van.

Nem került viszont be mellé a csücsökbe a Frangiflutti sál (vagy kendő), leginkább azért, mert nincs jól megírva.

Persze haladok vele, és egyébként jól is mutat a választott fonalból, meg a sapkához is menni fog, szóval szép lesz ez, csak valószínűleg nem fogom tömegesen gyártani.


Ilyesmi lett a sapec.


És így néz ki most a sál. A képről nem annyira egyértelmű, de tényleg van egy pont ugyanilyen árnyalat a sapkában :-)


2015. szeptember 23., szerda

eSKüvői összefoglaló

Bár lassan már illene leszakadnom az esküvős témáról, igazából most jöttem rá, hogy kreatívkodós szempontból még semmiféle összefoglalót nem készítettem róla.

Persze Kate Davies tervezőhöz képest a fasorba' se vagyok (nézzétek meg, miket tervezett és kötött magának is és a férjének is, eszméletlen), de én is nagyon szerettem volna legalább néhány apróságot saját kezűleg készíteni. Eredetileg eléggé nagyratörő terveim voltak (szerencsesüti a vendégeknek, kötött/horgolt stóla vagy boleró saját magamnak, horgolt füzér és csipkés mécsesek a kerti buliba, meg ilyenek), de aztán a hetek-hónapok csak teltek, én meg még mindig nem jutottam túl a tervezgetésen, szóval szépen egyesével elengedtem az ötleteimet, és csak annyit tartottam meg, amennyit a realitásoknál maradva meg is tudtam valósítani.

Ezeket sikerült: pici, hullámcsatra erősíthető virágdíszek, rózsás nyakláncok a koszorúsleánykáknak és magamnak (de a négyből az egyiket Beától kaptuk, így az ő keze is benne van), gyűrűpárna, amit horgolni és varrni is kellett, és amire a legbüszkébb vagyok: Dani nyakkendője, amit végül természetesen felvett :-)



A nyakláncot és a nyakkendőt korábban már bemutattam, a gyűrűpárna szívecskéje Annás kertjéből van, a párnához használt maradék pamutszatén meg a ruhámból, ami egyébként szintén sk, csak nem az én saját kezemmel készült, hanem A Matulaikrek varrták, illetve többnyire Zsuzsi varrta, Kriszti meg gondolom, drukkolt :-)

Nem lenne kerek a történet, ha nem egészíteném ki a profik által, de mégis külön csakis nekünk készített darabokkal. A meghívónkat - a Barkából sokaknak ismerős - Olgától kaptuk ajándékba, és nézzétek, mennyire hasonlítunk magunkra :-D  A gyűrűmre pillantva pedig nemcsak az jut eszembe, hogy a férjem húzta az ujjamra, hanem az is, hogy Anna barátnőm készítette.

Hát így raktuk mi össze az esküvőnket, csupa barát és kedves ismerős segítségével. Számomra nagy jelentősége van, hogy ennyi mindenkinek a keze nyomát viselte magán ez a nap. Ettől tényleg olyan KÖZÖS lett :-)




2015. szeptember 21., hétfő

Jópofa zöld boleró

Imádom a telefonos fényképezőgépemnek ezt a színcserélős funkcióját :-)
A Facebookon ugyan mutattam már ezt a vihargyorsasággal készült bolerót (amit aztán nyilván nem vettem fel, és simán lehet, hogy ezután már nem is fogok, mert arra az egy konkrét alkalomra készült, amikor nem vettem fel :-D ), de itt még nem örökítettem meg. Mivel igazából szép is lett, meg jó is lett, úgy döntöttem, azért legalább egy blogbejegyzés jár neki.


Fonal: egy szál Baby Supremo és egy szál Mohair összefogva
Tű: 4,5 és 4 mm

Tanulság: kötéspróba, kötéspróba, kötéspróba (mert nem lehet mindig ugyanekkora mázlim) 

2015. augusztus 24., hétfő

Az _eléggé_ jól sikerült kendőről

A Csipkekendő. Gyönyörű a mintája, ezer éve a kedvenceim között. Nézegettem, szeretgettem, aztán megvettem, és meghorgoltam. A - nem annyira barátságos, de ettől még - csodaszép, fényes és finom Drops Lace fonal számomra legszebb árnyalatából. Aztán gondoltam egy merészet, és az utolsó négy sorba gyöngyöket is fűztem, aprószemű, gyöngyházas rózsaszíneket. Csak diszkréten kacsintanak rá az emberre, ha éppen úgy esik a fény.
És az egész csak hatvannyolc gramm, olyan légies, simán áthúzom a karikagyűrűn. Annyira imádtam horgolni, hogy egy hét alatt kész is lett.



Lehetne akár tökéletes is.

De annak idején megfogadtam, hogy ebben a blogban nemcsak a fantasztikusan sikerült alkotás feletti derűs, üdvözült mosolyom fog lebegni, hanem ha a valóságban úgy volt, akkor esetleg b.zmegek is röpködnek majd, meg lemondó sóhajok szállnak.

A leheletvékony, csúszós fonalat a hozzá képest böhöm tűvel nem sikerült igazán egyenletesen horgolnom, így amikor elkészültem, elvágtam a szálat, beáztattam, kinyomkodtam, és izgatott várakozással nekiálltam szépen kitűzködni a padlón, akkor láttam, hogy néhány helyen bizony lyukas lett. Ami a legbosszantóbb, hogy egyébként nincs elrontva, nem hibás, "csak" egyenetlen.


De igen, látszik :-)

Semmi gond, nem haragszunk egymásra a kendővel, nekem ez igazából a horgolás mellett a kötésben is állandó problémám, nem lehet mit tenni, gyakorolni kell, és még többet gyakorolni. Hát állok elébe, ennél sokkal kellemetlenebb kötelességei is vannak az embernek :-D 

Amúgy a lyukakat leszámítva tényleg nagyon szép, örülök, hogy végre abbahagytam a nézegetését, és helyette inkább megcsináltam :-)


Fonal: púderrózsaszín Drops Lace
Tű: 4,5 mm