2014. február 1., szombat

Más kárán tanul az okos, sajátján a Kamilla

Ez a csíkos zokni megdolgoztat :-D
Mivel csíkos, de igazából nem jogless, tehát látszik a színváltások helye, muszáj lesz belőle egy jobb- és egy ballábast kötnöm, hogy a kevésbé szép oldalt belül lehessen hordani.

Igen ám, de hogy tükrözünk zoknit?
Én nem tudom, hogy mim nincs: fantáziám, térlátásom, vagy egyszerűen csak agyam, de meg voltam róla győződve, hogy ha a színváltást átrakom a másik oldalra, akkor majd tök jó lesz. Persze, de átraktam a sorkezdést is, néhány centi múlva meg a homlokomra csaptam, hogy te idióta, most pontosan ugyanolyan jobblábas zoknit kötsz, mint az előző.

Ha a sorkezdést ugyanott hagyom, de az orra után kötök még egy fél sort, és a másik oldalon váltok színt, akkor a fene tudja, hogy fog kijönni a dolog a sarkánál. Biztos meg lehetne oldani valahogy, de nagyon nem láttam magam előtt a várható eredményt, így erről is letettem.

Végül rájöttem az egyébként valószínűleg tök kézenfekvő trükkre, hogy egyszerűen csak fel kell cserélni a tetejét meg a talpát. Ha eljön a szaporítás ideje a lábfej felső részéhez, akkor azt nem az első, hanem a második tűn csinálom, és kész. Ilyen egyszerű lesz. Nem is értem, miért nem jöttem rá korábban, de úgy látszik, tényleg muszáj először kipróbálnom minden rossz megoldást, mert csak abból tanulok.

Asszem, azért megérdemlek egy kockacukrot :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése